Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Ötödik fejezet: 1849-50. évi napló

434 legkésőbben a temesvári, külcsinra s regulair katonai alakra nézve a legderekabb volt. Engem, midőn Május végén Vécsey temesvári táborán keresztül Becskerekre utaztam, meglepett e tábor szépsége, — Kossuth, midőn Szegedről Arad és Temesvárra rándult át az ottani hadi állást megtekinteni, elragadtatással szólít Vécsey hadáról. Meg kell még említenem, hogy Vécsey a magyar katonák, ha e kifejezés 'e helyen alkalmatos, legszélsőbb baloldalához tartozott. Még becskereki táborozásuk idejében, tehát a januári catastropha előtt, lángolón szóllott Austria ellen. Többször mondá: nie mehr oesterreichisch, lieber russisch, als österreichisch. Az ő hazafiságának müve volt, hogy a bácsi sereg Eszterházy Sándor eltántorodása és a seregre veszélyesen gyakorlott hatása miatt fel nem bomlott. — — Damjanics és Vécsey között e perczben választani kellett. Ennek igazsága volt, a katonai szabályok fogalma szerint, és mert Damjanics kikelése túl a rendén illedelmetlen volt, mi már magában a hadi rendet sérti; Damjanics megtartását a seregnél, mely hozzá határtalan csatlakozással viseltetett, az érdek parancsolá. Midőn (Martius 8-án) Debreczenben Kossuthhoz jövék, megilletődéssel fogadott. A viszályt tudta már. »Miért jöttél el az istenért a táborból ily körülmények között ? — ma írtam neked épen, hogy csillapitsd le a felháborgottak kedélyeit, s ha kell, a körülmények szerint intézkedjél.« — Nem lesz baj. felelék, mert tettleg maga Damjanics maradt a bács-bánsági seregnél, — Vécsei az eset után ön szántából Debreczenbe indult, talán e perczig itt van. — Szóllva a tárgyról, én a feljebbi ábrázolás szellemében nyilatkozván, Vécseinek igazságot adtam, de lehetlennek találtam, hogy Damjanics legyen az elmozdítandó, vagy hogy együtt hagyassanak. A seregben olly jelenetek merültek volna fel, mint egykor a felső táborban a Dembinszki-Görgei-féle esetben, s alig volt veszély, melytől a sereget annyira féltettük, mint ama pretorianus hangulat terjedésétől. Kossuth sem gondolta máskép elrendezendőnek e viszonyt, Damjanicsra haragudott, — »ha olly jelesen küzd a hazáért, ne rontsa hát eb a lelke, a katonai rendet, mert azzal meg kárt tesz. Katonai szabályok szerint, ha