Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)
II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Negyedik fejezet: Temesvár és Arad várak elszakadásától kezdve Bács- és Bánságnak a magyar had általi elhagyásáig
410 valami vesztességök. Csata közben a várból Ó-Aradot ismét szörnyen ágyuztatták, s épületeiben uj nagy károkat okoztak. Temes megye uj-aradi kaszárnyája is e csata alatt romboltatott le. Uj-Arad ismét az ellenség kezébe esett, s a várnak közlekedése megnyilt. Természetes, hogy mind ez eredmények a várban zajos örvendezést, a magyar közönségben és táborban pedig levertséget és zugolódást idéztek elő. A közvélemény az egész bajt a tiszteknek tulajdonitótta, kik ahelyett hogy katonáikat a csatába vezették volna, többnyire futásban voltak az elsők. Máriássy a csata alatt nem bátorságát ugyan, de vezéri rendelkezéseinek fonalát egészen elvesztette volt. 30. §. Midőn Gál László az oláhok elleni kirándulásáról Nov. elején vissza tért. bizonyosnak látszott, hogy a hadat azon czélra fárasztani nem leend többé szükség. Azonban az erdélyi oláhok lázongása szükségessé tette, hogy November végén Asztalos Sándor 600 emberrel és 2 ágyúval Hunyad vármegye felé küldessék. A kapitány átlépvén Erdély határait, ott hamar nagy csoport oláhságra akadt, s azt megtámadta, szét verte, 50 emberét leejtette, végre néhány el fogott kolompost hadi biróság utján végeztetett ki. Az ő csapatja csak 2 halottat és 2 sebest számított. Azonban e kemény leczke sem volt az erdélyi oláhoknak elegendő. Decemberben ismét betörtek Arad megyébe és Soborsinban Báró Forray, Petrisen Szalbeck földes ur jószágait pusztították és számos egyes rablást követtek el, tehát újra kellett Gál Lászlót négy gyalog, fél lovas századdal s 2 ágyúval a betört rablók ellen kiküldeni, s ő az előbbi esetekhez hasonló sikerrel űzte vissza s megfenyítette őket. Ó-Aradon a szerencsétlen ütközet után Máriássy egyéb műveletbe nem bocsátkozott, minthogy Dec. 25-én ITj-Aradot ellentállás nélkül újra megszállta, s következő napon a várból intézett kitörést vissza verte. Dec. 28-án a város ismét borzasztó ágyúzásnak volt kitéve, s három helyen tűzbe borult. O-Arad mindinkább egy elpusztitott város képét ölté. A kivándorlás, noha szenvedéseit a tél ridegé megkettőztette, már oly nagy mértékben történt, hogy a puszta utczákon csak itt ott láttatott lézengeni a kormos vagy roskadozó házfalak közt egy egy búsongó polgár, — a piaczok és tágabb utczák a táborozó katonáktól csak ugy hemzsegtek. S a lakosság ritkulásával az