Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Harmadik fejezet: A verseczi csatától és Szent-Tamás első megtámadásától a temesvári és aradi várak elszakadásáig

317 faluban, a lakosok által feltartóztattak utjokban, s négy közülök megöletett. Ezen gonosztett megboszúlására Gedőfalváról, az ott állomásozott önkéntesek és határőrök kapitánya Hanák 120 gyalog és 40 lovas emberrel Kanak ellen indult. A daczos Szerbek e csapatot is lövéssel fogadták, azért Hanák keményen megfenyítette őket, helységöket felgyújtotta, s a bűnös lakosságnak nagy részét a végvidékbe átszökésre kényszeritette. A Gedőfalvi csapatnak ez esetnél egy pár halottja és sebesülte volt. Következő napon a két kis Magyar tábor az Ürraényházi és Gedőfalvi, egyesülvén, a megyébe betörni fenyegetődző Háncsai végvidéki helységbelieket megtámadták, s 19 emberöket megölvén s egyet elfogván, vissza verték. Hajducsicza. kevert nép lakta falu, a végvidékiek gyakori betörésének volt kitéve, kik mindig rablásokat, s egy esetben oly kegyetlenségeket követtek el. hogy az Uradalmi tiszt nejét ütésekkel illették s megsebesítették, kis fiát pedig magokkal elhurczolták. E vakmerő borzasztóságok megzabolázása végett a gedőfalvi önkéntes tábor ideiglen Hajducsiczára tétetett át, de Aug. 26-án Háncsáról több ágyúval el látott oly számos lázadó csoport rohant Hajducsiczára, hogy az ott összegyűjtve volt kis fegyveres erőt nehézség nélkül szélesztette el, a falut ki rabolta, s nagy részét felgyújtotta, s a helyről nem távozott mind addig, mig néhány nap múlva Verseczről egy század uhlán küldetett Hajducziczára ezen rablók ki üzésére. Sept. 21-én pedig ismét Háncsáról mintegy 3000 lázadó Urményházára tört be, az ott feküdt magyar önkéntes tábort vissza vonulásra kénszerité s Ürményházát valamint a közel levő Zöldes és Józseffalva magyar kertész telepeket tűzzel pusztitá el. Meglehet, az olvasót untatni fogja annyi helység gyújtások egy modorú említése. De lehetlen mellőznünk beszélyünkben a tények azon nemét, melyben e szerencsétlen polgár háborúnak épen legborzasztóbb oldala, s leghívebb képe mutatkozott. »Ily háború legiszonyuabb jeleneteit — igy s bizony igen hiven rajzolá a helyszínen merített benyomásait az akkori Magyar lapok egyik levélírója — nem akkor látja az ember, midőn a harczosok holt testei közt jár a csatamezőn. Legszivszaggatóbb az, midőn országutakon meztelen gyermekek, siró öregek és jajgató asszonyokkal, kiknek lakjaik elpusztíttattak.