Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Második fejezet: A szerb lázadási történet Karlovácz megtámadásától...

275 forrongás enyhítésére a bánsági kir. biztos kéntelen volt különösen ez esetre vonatkozó szózatot bocsátani a kikindai kerülethez, s meggyőzni azt arról, hogy a Moholi és Adai esetek csak helyi kihágások s főleg a Moholi legénységnek fegyvereseltávozása által a magyarokban méltán fölköltött ingerültségnek következményei voltak, — egyszersmind békére s a gonosz szándékú hirhordók elleni óvatosságra a kerületet szigorún megintvén. A nyugalom nem lőn fölháborgatva, de az átkergetett számos család hosszú ideig maradt a bánsági oldalon, nem csekély terhére az illető községeknek s a tisztviselőknek, kik mind arra, hogy éhen ne vesszenek el, mind arra, hogy állapotjukkal a népet nyugtalanságra ne gerjesszék föl, gondosan ügyelni kénszeríttettek. Olyan volt a körülmények hatalma akkor, hogy nem találtatott czélszerűnek a Moholi és Adai magyarokra a kiűzöttek vissza bocsátását reá parancsolni, nehogy az által hazafi lelkesedésök lankasztassék. A két helység magyar népe a visszabocsátásra két föltételt állított elkergetett szerb laktársai elébe, hogy egyenként tegyék le az esküt az alkotmányra, s kezességet nyújtsanak jövendő békés magaviseletökért. Mennél jogszertíebbek e föltételek, annál nehezebb volt a bár naponként nagyobbodó nyomorral küzdő s mind a mellett laktársaik törvényes kivánatai előtt meghajolni nem akaró tömeg haza bocsátására a magyarokat reá kénszeriteni. Több hetek multak el ezen állapotban, még végre a két fél önmagok köztt kiegyenlitvén viszályaikat, a szerbek végre haza térhettek. Mint azon idők egyik furcsa vonását említjük, hogy a harang félre húzás már oly bizonyosan tekintetett lázadási jelnek, hogy a feljebbi esetek után valamennyi vegyes népű helységekben a közönséges tűzkiütési esetekre is eltiltatott a szokott harang félre verés. 29. §. Fejezetünk bezáró tárgyául a lázadás főembere, a karlováczi érsek s patriarcha időközbeni cselekedeteit fogjuk lényegökben elbeszélni. Midőn Juni elején a szerbek már minden pontokon harczkészen állottak, hitelt érdemlőleg tudva volt, hogy a patriárcha a Horvátok késedelmezésén nagyon boszankodott, s hivei előtt többször kijelentette, hogy Jellachichchali szövetkezését szivből megbánta. Panaszkodott, hogy midőn egyfelől a horvátok sárban hagyják, másfelől Bétsből határozott utasítást nem küldenek- neki, hogy akaratja ellen