Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

Előszó

XI midőn azt utánunk osztrák zsoldosok és hongyilkoló lázadók kerítek hatalmuk alá, s midőn velem együtt azon tiszttársaim elszéledni kényszerültek, kikkel a honszeretet és barátság kapcsolata valaha ugyan azon czélra munkálás körébe gyűjtött összve, s abban hosszú éveken át együtt tartott. Azon felül ugy akará rendeltetésem, hogy én azóta megyénk határától távol, a nemzeti kormánytól vett megbízás terén munkálkodván, nélkülözzem a veszteség azon enyhületét is, mit feloszlott testületünk több tagjai abban nyerének, hogv az események kénszerítése vagy engedékenységéhez képest majd közelebb, vagy messzebb megyénk széleitől, majd azok valamely felszabadult pontján hordozák a székeiléséről száműzött hatóság jelképét s azt körülgyülekezve életben tartották, kapcsául birván azt egyszersmind együttlétüknek, mely keblüknek a hazafi bánat s a kiállott csapás ellen némi írja volt. S most, midőn az igaz ügy Istene s a nemzet hadai megyénk nevezetes részét megszabadították a járomtól, mely alatt reánk nézve ellenséges földdé lenni kényszerítteték, a teljesített hazafi kötelesség érzetével térendnek hivatásuk isméti követésére azok, kik nem hajolva meg az árulók fenyegetései előtt, nem áldozva fel erényüket a vagyon féltésének, a választásban nem tétováztak s a hajléktalan vándorlásban dicsőséget találtak, midőn azt csak hazaárulással kínált kényelemmel cserélhették volna fel. Ellenben milly rút lelki harcztól kínoztatnak most azon — becsületünkre s örömünkre szolgáljon — csak kevesek, kik kiszakadván körünkből, melyet addig is disztelenítettek, bérért honárulókká lettek. En buzgó áhítattal vártam a pillanatot, hogy miként a száműzetést osztám meg, úgy a visszatérés örö-