Vass József: Demokrácia (1917)

III. Államhatalom és politikai szabadság

látszanak, szükséges tehát az államhatalom eredetére és hor dozójára némi figyelmet fordítanunk. Mindenekelőtt ki kell zárnunk két, végletekben mozgó elméletet. Az államhatalom nem természetfölötti eredetű; a király vagy köztársasági elnök, akár szabad választás, akár forradalom, akár örökség u ján jut a hatalom birtokába, nem közvei len Istentől kapja a hatalmat. Téves a másik véglöt amely az államhatalmat az egyéni szabadság önkéntes korlátozásából, s az egyéni jogok egy részéről való lemondásból eredezteti. Egyéni jogok össze­tételéből államhatalom nem származhatik, ellenben mindkét nézet egyformán az egyéni szabadság teljes megsemmisülésére S tűrhetetlen zsarnokságra vezet. - 7. állam a polgárok organikus jogrendi szervezete, s maga e szervezet a természet posztuláluma a kormányzó hata lommal együtt Amint tehát az államot magát nem az emberek szabad elhatározása hozta, vagy hozza létre," a kormányzó hatalom sem emberi akarat eredménye. A polgárok közösségét ugy lehet tekintenünk, mint a superfamiliaris egységre való törekvés ösztönös és természetes hordozóját, amely tehát in actu primo constiiutionis status — hogy a bölcselök nyelvén beszéljünk, — az állami egységre való természetes törekvést is, meg az államhatalalmat is in confuso magában rejti, a fejlődés folyamán a szervezetet önmagából kivirágoztatja s az államrntalomnak meghatározott személybe vagy szemé­lyekbe való kapcsolódását vagy egyszerűen tudomásul veszi, vagy a kapcsolódás módját s a hatalom gyakorlásának stílusát megállapítja. Ez az a pont, amelyen a politikai szabadság ténye vagy lehetősége a szükségszerűségek rendszerében a maga ugyancsak természetjogi alapját megtalálja. Semmiféle berendezés, semmiféle fejlődés ugyanis az ember természetét meg nem változtatja és soha meg nem szüntetheti azon jogo sultságokat, amelyek az embert akár mint egyéniséget, akár mint közösséget megilletik. Már pedig cz embert mindkét értelemben megilleti az önmeghatározás bizonyos mérték e

Next

/
Oldalképek
Tartalom