Vahot Gyula: Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élet- és jellemrajza (1873)

— 107 dás és a közjó magasra vitele munkájában!" Vigasztaló s lélekemelő szót intézett a nagy halott gyászoló özvegyéhöz, ki enyhülést nem ismerő tájdalmaitól vezetve, évenkint meglátogatá e szomorú sirboltot. s tanuk nélkül áztatá ama földet, hol szeretete tárgya hamvadott; — de családjával együtt szakítson vigasztalást a nemzet részvéte fájáról és nyugodjék meg annak enyhitő tudatában, hogy a nemes áldozat örök fényt deritend legkésőbb unokáira is, s mig a nemzet él, a Batthyány-család áldásos emlékezetben lesz nála!" A templomi szertartás bevégeztével, a koporsót pesti polgárok emelték a pazar fényű halottas díszkocsira, s az óriásilag hullámzó gyászmenet 4 órakor indult meg Budapest minden harangjának mélabús zúgása közt, mely a nemzet átalános zokogását viszhangozá. A meginduláskor az összes pestbudai dalárdák Beethoven „Miserere"-jét meginditólag énekelték, s menetközben 40 tagból álló polgári zenekar klassikus gyászdalokat adott elő. A menet, mely a ferencziek terén, az egyetemés kecskeméti utczán, a szénapiaczon és az országúton kezdett sorakozni, a hosszú és széles kerepesi uton fejlődött ki egész pompájában s nagyszerűségében, s ki tanúja volt Kossuth Lajos követválasztási diszmenetének 1847-ben, vájjon eszébe jutott-e az, hogy a háládatos nemzet, e roppant nagy néptömeg, ugyanazon férfiú 21 éven át titkon megőrzött hamvait viszi most szent ereklye gyanánt, ki ugyanezen országúton vezette még akkor oly délczeg, erőteljes alakjával a népet, legkedveltebb embere országos képviselővé leendő megválasztása végett, nem is álmodva még akkor, hogy ez által önmagát viszi a sírba a szabadság áldozatául. Ah! még akkor nemzeti zászlók lobogtak s mosolyogtak körülte, a viruló épségű daliás férfin körül, a zöld