Török János: Török János emlékirata s azon nemzeti petitiok, melyek az octoberi diplomát megelőzték (1864)
Előszó
- 39 Épp oly kevéssé lehet szó a hivatal egyedárusításáról kizárólag a nemesség kezeiben. Ellenben a provisorium is, mely az országgyűlésekre és megyékre vonatkozólag a martiusi törvényeket elrendelte, igen gyakorlatiatlan, s ezeken igen megérzik a mostani hajhászat szaga az aura popularis után. A teendő uj szervezésben tehát a leglényegesebb kellék az, hogy a közügyek vezetésében a földbirtok és az értelmiség, párosulva az érdemmel és vagyonnal túlsúlyt nyerjen. Az első és legsürgősb speciális rendszabályok azonban, mindenesetre a következö'k : 1) A megyék egyszerű municipalis igazgatását helyreállítani, azoknak az igazságszolgáltatásra vonatkozó korábbi szervezésével egyetemben; 2) az egykori szabad királyi városoknak és kiváltságolt mezővárosoknak, városoknak és szabad kerületeknek visszaadni volt önkormányzatukat; 3) a falusi községeket azonban, elöljáróságuk megválasztásának ősrégi szabad jogával együtt, egyelőre a szolgabirák felügyelete alatt hagyni, és egyátalában a községeknek évszázadok óta fennállt önkormányzatát nem veszélyeztetni oly rendszabályok által, melyektől csak ugy hemzseg a közelebb kibocsátott, merőben gyakorlatiatlan községi törvény; ennek folytán 4) a költséges rend- és csendőrséget feloszlatni, s ezen szolgálatnak teljesítését a volt municipalis hatóságokra bizni; 5) az adóknak kezelését, mig eziránt az országgyűlési kiegyezkedés létre jő, változatlanul a mostani állapotjában hagyni ugyan, — de azt már most is szintén mint korábban, a megyéknek felelőssége mellett és felügyelete alatt, az árvái pénztárakkal egyetemben, a községi elöljáróságok által köz vetítni. Miután azonban ezen rendszabályok nem csupán financiális tekintetekből indokolvák, hanem tulaj donképen corollariumát képezik a legitim állapot helyreállításának, azokat természetesen sokkal fontosabb lépéseknek kellene megelőz niök, s mindenek előtt fel kellene állítani azon hatóságokat, melyek ezen ál alakításokkal megbízatnának.