Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

— 82 — désben valami szent, mi elvész belőle, ha ízről ízre fejtegethetik. Ezért szenvedéseit bontsa az emlékezet sötét fátyola akkint, mint elfödi a halott tetemeit a sír viruló -hantja, rajta csak a bánat hasson keresztül. Ki is gyönyörködnék lassú kínain a szorgalmas méhnek, midőn hálóba tévedvén, az undok pók sok lábai közt hosszan vonaglik ? Ki lelné kedvét egy kertben, midőn szelével, jegével és villámaival az égi háború fölébe vonulván, fáinak ágait egyenkint hasogatja meg s a rózsáknak és virágoknak ékes leveleit egyenkint tépdesi le, elszórja őket szerteszét, mint az útnak hitvány porát? Kinek volna kívánatos látnia a lángot Istennek egy szép templomán addig dühöngeni, tniglen oltáraival az összedől, s mi a szemnek öröme, a szívnek vigasztalása volt, válik alacsony oinladékká? De ezek mind hideg és homályos képek; világosbakat és érthetőbbeket azonban nem választhatok, mert nem akarom, hogy az erény mellett a bűnnek is emlék épüljön. Oh ! e nélkül lelketek elébe tudnám én idézni az igaz képet, hogy tőle mint egy kísértettől ijedve lépnétek hátra, és szivetek dobogna félelmében és fájdalmában. Azouban magam s^m óhajtom, hogy Mária élete ugy tűnjék föl, mint mező a csata alatt, midőn azt még sebzettek nyögése s holtak vére tölti be, hanem mint mező a csata után, midőn a vész rajta már átmenvén, a vér róla felpárologván, csendes testhalmok domborai némán jelentik az elmúlt szomorú időt. De azért, mivel ő asszony volt, s mivel virághoz hasonlítgatom, benne ne egy erőtlen bnzaszálat képzeljetek, mely a pusztító szélnek terhe alatt hamar letörik és megdől, hanem egy sziklapartot, melyet a sötét hullámok vivnak ugyan, de valahányszor megrohanják, mind