Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

nak a lélekben, s benne azok a boldogság sötét romaiként hevernek ? Azonban Mária, kevés pillanatokat kivéve, ily korinál 1 ásókban is megtartá nyugodtan vidám elméjét. A veszteségeknek ő néma emlékköve volt, min azok nagyságát nem látni följegyezve. Lelkében a köd alászállt, mint a természetben a völgyekbe alá szokott szállani, és arczárói, mely mint a hegyek magas arcza, napfényben tündöklött, vajmi kevesen sejték a len borongó homályt. Hasonlatos volt ő a csillaghoz, mely a terhes felhők közöl szomorúan mosolyogva tekint ki. Oh de szép volt ő ez életkorában is, s boldogságra nem kevésbbé méltó ekkor kifejlett szabad akaratával, mint hajdan gyermekévei ártatlanságában. De ég és föld változók körülte ! Annak gyülöngtek fellegei, ennek fogytak virágai. Reményei lassankint eltünedeztek és üres emlékezetekké váltak. III. Láttátok-e a nyári vidéket, gyümölcseiben s virágaiban, még dús zöldében, még szép tekintetével, midőn mezői, ligetei és erdői a legnyájasb s legvirítóbb színek pompájában mosolyognak az arany nap sugáraitól gyönyörűen megvilágittatván ? Í5 láttátok-e, csak kevés idő múlva, ugyanazon vidék kies arczát, fénytől és színtől megfosztva, sötéten és szomorúan elborúlni, fölébe a hegyek körül terhes fellegek vonulván, mikből dörgés hangzik alá s fekete oldalain a villámok lángjai czikáznak? E kép hiven abrázo^a Mária életének szomorú elváltozását akkor, mikor hajadoni koszorúját fejéről letévén, a szülői házat elhagyta, hogy ennek békés csendén kivül a