Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

— 75 — mert lelkében a legmerészebb gondolatok s legmagasb eszmék megfértek s kebele a legnagyobb érzeményeket megbírta, és nőknek csak ez szükséges, minthogy nélküle bátrabb utait a férfiaknak, kikkel pedig mint apával, mint testvérrel vagy mint férjjel élniök kell, nem fognák érthetni. 0 az emberi nem azon tökéletesb és szeretetre legméltóbb lényeihez tartozék, kik, midőn egyrészről az értelmet müvelik, másrészről a szívet ártatlanságában s gyermekdedségében megőrzik, ekképen hasonlítanak a folyamhoz, mely egyfelől a végtelen tengerbe nyúlik, másfelől egy szelíden fakadó forráskába, mi körül a csendes örömek s remények gyöngéd virágai vidáman tenyésznek. S boldogságára vált, hogy szellemének sugárai nem áradozának kifelé haszontalanul, mert annál több ereje maradt belső életének s erkölcsi tulajdonainak kifejtésére. Nem nagyobbodott ő mindig, mint az üres buborék, de magában mindig teljesedett, mint az ágakon függő gyümölcs belől folyvást édesedik. S ha nem díszlett is a nőnem minden fényeivel, ment vala annak minden gyöngéitől. A fényűzés kedvét csak másokban ismerte ; nyelvéről soha nem folyt a hízelgés álméze ; ha társaságban másokat megszóltak, a rágalmazó ő benne egy hallgatag képhez szóla, melynek nincs füle a helytelen szót meghallgatni, nincs nyelve azt tovább terjeszteni. Abrázatán a színlelés mestersége soha nem vonta fel lepleit, ajkain hazudság még dévajságból sem röppent ki, ugy, hogy e tekintetben hozzá senkit nem hasonlíthatok mindazok közül, kiket az életben ismerek, lelke olyan volt, mint az erdei tó, mely tisztasága által mélységét látszik veszteni, s feneke a partok színéig fölemelkedik. S nőnél vajmi ritka tünemény az ő bátorsága, mely nem külső