Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Mária emlékezete

— 68 — dalmakat borítandhat el lángjaival; ellenben a leányt szelídebb alakban, a liliom tisztaságában, a bárány ártatlanságában, a kikelet virágzó szendeségében képzelik, mert a nő nem fellengő magasságban, sem nem bámulatra ragadó tulajdonokkal, hanem a mindennapi életben mindennap szükséges erényekért és meleg- közelségben szerettetik, mint a föld minden virága, mit legörömestebb egyenesen keblünkre tűzünk fel, szerető szivünk dobogásának körébe. Mária szüleinek, kik enyéim is, álmai s reményei teljesedni iátszának. S anyja boldogságának s gyönyörének csak határai tágultak, midőn Mária növekedvén s a tavasznak pillangójakint megszámyasodván, őt könnyedén látta lengeni a kertnek útain, — midőn egy szelid galamb és gerliczeként búgván, körülte, benne a szerelem s ártatlanság geniusát hívé lábainál játszadozni, — midőn pirosan vagy kéken, vagy sárgán öltözködve, a rétek s szilvások magas füvében egy mozgó virágkint szemlélte őt jönni és menni, ugy, hogy messziről ő egynek látszott lenni az illatozó virágszálak közül. Különben Máriának gyermeki élete nem különbözött más gyermekek életétől. Távolban kéklő hegyeknél végződni hitte a világot ő is; ha a lepke csillámló pora ujjai közt letörlődék, sírt ő is, keservesen, bár fájdalom nélkül; nappal megelégedve nézgelte a fellegek alakodásait a magasban, mig len árnyékaikkal versenyt futott, s esténkint jó kedvvel válogatá ki magának a csillagok legfényesbjeit; s ha egy szép gyümölcs, miért esengett, egy mulattató játék, mit kért, egy hiú igéret, mit már ekkor gyakran való helyett kellett elfogadnia, nem elégíté ki vágyait, lecsillapítá mindazokat egy hosszú, egy könnyű álom, mi gyermekeknél oly vastag kárpit, mely a múlt-