Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— tiO — illat elmúlik, az előjele annak, hogy utána maga a virág is el fog hervadni. Istenem ! miért nem adál te nekem lángelmét, vagy miért nem tettél dússá, hogy emlékét megörökíthetném! Mert ö ritka tisztaságú ifjú volt; szájában igazságot hor­dott, s a polgári szelíd erkölcsöket a katonai életben is megtartotta; minden tulajdonnal bírt, mi katonának szükséges, egy hibával sem, mi ez osztályban sajátságos­Föl merek szólitani mindent, ki ismerte: tud-e embert, ki rá haragudt volna? Hol van, ki sírjára követ vet­hetne, mely reá ja súlyosan nehézkednék ? Mint az ezred, melyben szolgált, disze volt a hadseregnek, ugy viszont ő az ezrednek disze volt. Észre, szorgalomra, pontosságra, ügyességre túlhaladta minden tiszttársait; még külső deliségre és szépségre is túlhaladta őket. Mi­ként egy tiszta tükör állíttaték pajtásai elébe; azonban ragyogása olyan természetű volt, mely rokonszenvet, ba­rátságot, szeretetet és nem irigységet gerjeszte. Szelid volt s a mellett bátor, vitéz s a mellett szerény, szép, deli, magas, de hiúság nélkül, a becsülethez hű, de ment minden katonai álérzékenységtől, érdemben első volt, de azt viseletével nem éreztette, szóval: azon szerencsés és választott egyéniségek közé tartozék, melyek minden tö­kélyt s érdemet magokban egyesítenek, azonban az irigy­ség, a vetélkedés, a rágalom őket békén hagyja. Barátai voltak, ellenségei nem, mivel nem igényelte, minden át­engedte neki az első helyet; tényei egy férfiúéi voltak, modora a nők kedvességének varázsával birt. Tehát nem csak testvért siratok benne, hanem egy tiszta, müveit s ritka tulajdonokkal jeles ifjat is, kinek nem volt ideje kivívni, de volt ideje megérdemelni a halhatlanságot. Már két hónap óta fekvék a sírban, s nekem, ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom