Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— 58 — nem csinálok semmit, csak nézek a falra. Számlálom rajta a festett virágokat, s ha elvégeztem, haza száll gondolatom, s a temetőben testvérem sírja felett megállapodik, Midőn aztán érezem, hogy szivem ellágyul és szemem csendesen égni kezd, elfutok onnan s a mit találok, vetem magam az első eszmének ölébe. így gondolatban sokszor találkozom atyámmal, anyámmal, atyafiakkal, ismerősökkel, s a mint képzelem magamnak, hogy amaz a halott fölött, az a haldokló mellett, ez a temetésnél, emez a koporsó leeresztésénél sírt, velők sorban sírok. S igy leend ez hazatértemkor is ? Kern kétlem , enyhítse bár az idő a sebet, hogy a velők társalgás közepett sokszor keblemre nehézkedik a fájdalom, s a könnyet vissza kell erőtetnem, mi szivemben felfakad. Szobámat ma hagytam el először s mentem a Louvre-museumba, megnézni a görög s római antikszoborgyüjteményt. Nekem most mindenben az kedves, mi az omladék, az enyészet szagát viseli magán. Különösen tetszék egy magas Melpomene, mely valóban fölséges mű. Bekeríti magát egy redős bő lepelbe, s bánattal, mint most én vagyok, dől egy darab sziklára Mélán néz messze, — hova? vissza, lelkének saját fájdalmába. Alig tudtam elszakadni tőle, mely bár kő, látszik tudni s velem érezni azt, mit a körülem tolongott nép közül senk1 nem vett észre. S volna, ki fájdalmam nagyságán csodálkozhatnék ? Oh! ne gyalázd meg kedélyeddel az emberi lelket. Hiszen, ha egy fatörzsnek két ága van s az egyik közüle elszárad, a másik vagy utána vész, vagy legalább megsárgulnak lombjai bánatának jeléül.