Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 4 — már nem az ő nevét viseli. Mig egy védnök, mint az álladalom polgára minden uj hitnek apostolává, minden reformnak hivévé, minden nemzeti ügynek bajnokává lón, másrészről mint nemzetség sem az idegen eredetű hiu czimekre nem áhítozott, sem fényét s fenmaradását a szabadság s egyenlőség elveivel ellenkező hitbizottmányokkal nem biztosította. Miként látjuk, hogy az emberiség nagy történetében minden egyes népfajnak saját szerepe, hivatása megvan, s hogy ez eszmét tovább vive az egyének közt minden személynek a végzet által bizonyos feladás ki van jelölve: ngy látjuk viszont, hogy az egyes nemzetek történetében a külön nemzetségek sorsa külön jellemmel bir. Mindeniknek a maga rendeltetése, typusa, képe, hogy ugy mondjam : drámai alaka megvan. E nemzetség itt bajnokokat és hősöket szült; az ott martyrt nevelt sokat; némely hirtelen előtűnt dicsőén ragyogva de mint jött rögtön, el is lobbant hamar ; viszont némelyik ügyes volt a haza minden szerencsétlenségeit saját fénye s gazdagsága szaporítására használni fel, és nőtt, gyarapodott a szerint, a mint a közügy hanyatlott; soknak tagjait, mintegy felváltva egymást, az udvarban látjuk diszleni, vagv az egyház méltóságaiban, vagy a had sereg vezérei közt, vagy á forradalmak élén, vagy az irók s költök koszorús seregeben, szóval, ugy látszik, mintha a gondviselés minden nemzetségnek különös képességet, hivatást s pályát jelölt volna ki, melyet tagjainak nagyobb része öntudatlanul is követni kénytelen, és ez egyképen áll, nagy mint kis, hires mint névtelen törzsekre nézve, csakhogy azok tetteit s életét a történet följegyzi, mig ezekéi feledékenységbe merülnek. Nemzetségünk sorsát mihez hasonlítsam? Valóban,