Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 92 — milliókat áldozhatna irodalomra, iskolákra, intézetekre, színházra, lapokra, szóval olyanokra, mik által lehet és szabad a nemzeti érzelmet támogatni s fentartani. De nem teszik, mert nem akarnak áldozni. Ha szóból mind ez kitelnék, azt pazarolnák. Csak igaz az én hitem róluk, a magyar aristokratia minden nehéz pillanatban gyávának mutatkozik. _ 1848-ban hallgatott, sem a királylyal sem a nemzettel nem tartott, tettleg nem, maga detronizálta magát; most tekintélye s pénze által óriás dolgokat vihetne végbe, de nem tesz semmit, akkor vért, most pénzt kellene adnia, s ő ép e kettőben fösvény. Pedig mi könnyű volna most az elégületlen nemzetet vezetnie! Azt tudtam, hogy nem hazafiak, nem elv emberei, de csaknem föltevém felölök, hogy ha hazafiságból nem tesznek, tenni fognak boszuból a kormány ellen, mely a hatalmat kezeikből kicsavarta. Nem, e léha fajt semmi nem képes felvillanyozni. Ha czimét s pénzét meghagyják, taposni enged magán. Még a becsületérzés is kihalt belőle. Ily esetben mit várhatni tőle? Majd eljön az orkán és elsöpri mint szemetet a haza színéről. Több utazó ifjakat láték itt. Mi tudatlanok, mi léhák, mi hiuk, és mi korlátoltak! Ez nálok annyira megy, hogy a szépet s nagyot még a külföldön se csodálják. Nemcsak tudományos vágy nem él keblökben, de hazafiság sem. Az 1848-ki ifjúság legalább lelkesedett volt, a mostani ez sem, élvezni s öltözni szeret, s nem a hazát szereti, de az osztrákot gyűlöli, — mivel divat. Ilyen a mostani ifjúság. Es ha ezek férfiakká válnak, mi lesz akkor a szegény nemzetből? Sem nem gondolkodnak sem nem éreznek, még csak nem is emlé-