Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 80 — Az amnestiát is helytelenité és oda ment Andrássyhoz, s azt mondá neki: tőle várják, hogy Széchenyi István helyét elfoglalja stb. Baráti készségemet is igy köszönte meg, nem tudott szavakat lelni érzéseit kifejezni, — megvallom, igen szives örömmel fogadtam; — és később jővén mások ide, részint otthonnal, részint emigránsok, kikkel én nem találkozom, — ö csaknem kimaradt tőlünk, s elutazván minden búcsú nélkül, egy uj sebbel többet hagyott szivemben. Majd négy hétig volt itt, többnyire szobában ülve, semmit nem látva, hanem beszélgetve magyarokkal, pipafüst közt, táblabiró módra. Néhány verset irék: „Magyar vagyok, magyar mágnás", két arczkép, egyik egy hazafi-, másik egy fajult mágnásé. Arany Jánoshoz: „Szomorú a vándor száműzött élete", feleletül arra, melyet E(gressi) G(ábor)hoz intézett, ki amnestiával Viddinből visszatérvén, piszkos Íratott nyomatott az emigratio ellen. Elküldtem Aranynak, de választ még nem kaptam. Huszárdal: „Huszár voltam, édes hazám huszára." Egy mást: „Szellős tetó'n áll Világos." „Száműzött emlékei", mely igy kezdődik: „Mint gyermeket tettek mik boldoggá hajdan." Augustus. Dina, Mimi, Gizel, s velők Mari és a dajka a mult hó végén Creuznachba mentek. De mihamar rosz hirt hallék róluk. T. i. egy kis olasz leánytól Mimi elkapta a szamárhurutot, tőle elkapta Gizel, s Dina a nélkül is roszul lévén, a nyugtalanság és álmatlanság gyöngeségét