Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 68 — gári bátorság s a kötelesség érzete egészen hiányzik. 1852 óta e nép élete semmi ilyest nem mutat fel. Mi nem történhetnék ha az uralkodó rendszer ellen nem százan, de ezerén felszólalnának, de egyenkint . . . Igaz, a kormány megbüntetné, de ép ez hatna a tömegre. Aztán ha e nép csakugyan érdemli és szereti a szabadságot, képviselőválasztáskor miért nem nyilatkozik? Az áll, hogy van eszköze nyilatkozni, roszalni a rendszert, ki hibája ha nem él vele? E tétlenséget soha nem tudtam megfogni, igaz, várni könnyebb semmint tenni s küzdeni. S ez a legeró'sb erősség a mostani kormány mellett, mondhatván: 1852-ben katonasággal választatám magam elnöknek, — de császárrá választatván, szavazhattak volna ellenem (itt az összeszámítás kétséges), s még inkább tehetnék azt képviselők választásakor. Ha nem tették, oka az, hogy tetszik a mostani állapot, ha nem tetszik: hogy van az, hogy nem szavaznak? Félnek? ez bátorság hiánya. Restelkednek? ez kötelességérzet hiánya, — mindenesetre nem látszanak szeretni a szabadságot, miután azt elérni semmit nem tesznek. Ha nem minden, de városonkint tiz-husz választó élne jogával, s azért mindennek kitenné magát, — ha az irók s hirlapirók mernének irni, s nem gondolnának vele ha elitéltetnek is, szóval, ha csak néhány száz, annyival inkább néhány ezer ember tenné kötelességét s ebből pör vagy üldözés támadna, ez megrázná a jelen rendszert alapjaiban. De itt a legnagyobb hunyászkodás uralkodik, a legfinomabb sensualismus és legalávalóbb nyerészkedés. Ez ország egy nagy börze, tele csalókkal. Rothschild embere milliókkal szökik el, — a bankárok sorban ülik a fenyitőtörvényszék padjait, — a vállalatok nyakrafőre buknak, — a senatorok, tábornokok, miniszterek mind