Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 61 — vagy ha ugy tetszik Oláh-Moldva és Magyarország közt szövetség, de őszinte, becsületes, nyilt, olyan confoederatio mint van az északamerikai statusok vagy a schweizi cantonok közt, de ép azért az épüljön a nemzeti autonómia alapján, nem a hódításén, sem nem azon elven, mely a tért, a földet, az ország határait tartja szentnek. A belső igazgatás legyen souveraini joggal az illető országoké, de a kül- és általános ügyek közös országgyűlésen intéztessenek el. A kivitelben az országos és szövetségi hatóságok határainak kijelölésében lesznek nehézségek, de most ne arról legyen szó, előbb az eszme mellett kell izgatni, a szövetség eszméje mellett, s kimondani alapjául a nemzetiségek egyenlőségét . . . Golesco részletesen fejtette ki nézeteit, ő tisztában van magával, de én most azokat leirni nem tudnám. Elég az hozzá, hogy Kossuth tartalékkal hallgatta előadását, s azzal tette ellenvetéseit, végre, szorongattatván, kimondá: hogy Magyarország egységének eszméjét semmi másnak alá nem rendelheti. Hát miért harczolánk? kérdé. Épen mivel azon eszmét semmi másnak fel nem áldozhatjuk. Szóval Golesco nézetét el nem fogadta. Ez el akart távozni, kijelentvén, hogy sajnálja csalatkozását, mert azt hiszi a szövetség olyan eszméje nélkül sem nekik, sem nekünk nincs jövendőnk. Mit látván Kossuth, felhivta, fogalmazná Írásban véleményét. Minek ? feleié Golesco; először, én nem vagyok iró, aztán ha azt nem helyesli mit szóval előadtam, azt nem fogná helyeselhetni szerkesztve sem. „S nagy uriasan, de udvarias modorral Kossuth elbúcsúzván, elhagytam őt, nagy búval keblemben, hogy Kossuthot oly exclusive csak magyarnak találtam. Azonban az eszmét terjesztgettem oláh társaim közt, mert ezek közt is sok exclusiv oláh van, kik a nemzeti elvnek azért barátai, mert ez más országokhoz