Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

— 27 — egyesülnie. . . . T. i. ha addig él. Minden esetre, pályájának vége oly kalandos lesz, mint volt eleje. Isten hozta hát a békét, mert ez egy uj drámának kezdete. A harcznak semmi jó s nagy eredménye nem lehetett, tehát jobb hogy vége. E hóban egypár verset irtam, számüzötti elegiát, — s forditék egypár apróságot Groldsmithből. Kifáradván tűnődni s aggódni, a munkának újra szükségét érezem. En az olvasást nem tartom annak, az nekem élv, s oly szükséges működés mint táplálkozni. Sok szomorú tárgygyal foglalkozék lelkem e szomorú napokban, hetekben. Kedve abban tölt, hajlama arra volt. Apám képe is gyakran megjelent, ki 13 év előtt halt meg, és sirhalmán kő bizonyosan most sincs. Anyámmal ő, az utóbbi években, sőt mióta én emlékezem, folyvást háborogva élt. Ellenkező természetűek valának csaknem mindenben. Minden jó tulajdon meg vala apámban, csak egy nem, az apai, a családfői, takarékos gondossági; anyámban sok nem kedves tulajdon volt, de egy nagy érdeme van, a családot a végszegénységtől ő menté meg. Megszállt a vágy: apám emlékezetét megírni, mint már többekét megírtam, kik nekem kedvesek valának. Mint emberről, férfiról, jellemről csak jót s szépet mondhattam, tehát miért ne irtam volna meg? Hálámat iránta ugy fejezem ki a mint tehetségemben áll, — követ nem állithatok sirján, virágot sem hinthetek rá, tehát irok róla, reá emlékezvén. Még a télen alkalmam volt néha találkozni egy Janek nevű osztrák huszár-kapitánynyal, ki most nyugdijat húz, s itt tartózkodik. Apja magyarországi, anyja lengyel volt s Galicziában növekedvén , birja az orosz