Szemere Bertalan: Naplóm - 2. kötet (1869)

tat sem ismeri, a kor szellemét ritka fogja fel, minden érdemök abban áll, hogy az osztrákot gyűlölik. De ez negatív, egyebet várnék tőlök, azt, hogy az ipar terén használjanak és a művészetén, miután a politikáin nem használhatnak. Szellemi tevékenység biztosithatja a magyarnak azon vezéri szerepet, mit eddig politikai előnyeinél fogva birt. Csaknem az összes uj nemzedék erélytelen, felületes, röst, szűkkeblű, az élvet szereti, a munkát nem, szenvedélyei vannak, nem eszméi, nem ideáljai. Szegény Dinám ujabb betegsége ismét meggátolt munkámban. Keveset olvashattam, de nem irtam semmit. Pedig e hóban görögországi utamban messze haladhattam volna. Néhány verset irtam, mit utamba talán beszőhetek. 1. Mi most, mi most ez uj Görögország . . . 2. Hazámba vágyok én, akármerre járok . . . 3. Magas bérczen, szellős tetőn . . . 4. Mignon, Goethe után. 5. Bujdosó. Bujdosó fölött itt felhőtlen nap ragyog . . . 6. Thermopylék. Éjjel volt, csillagos, holdvilágos éjjel . . . 7. Delphosz. Ősidőknek szent vidéke . . . 8. Komám asszony, komám asszony . . . Ezeket irtam, midőn napközben egy pillanatra kimentem dolgaimat végezni s az uj ságlapokat olvasni. Mert kell, hogy elméin mindig foglalkozzék valamivel, dolgozni, gondolkozni az annyi mint élni, a munkátlanság megölne.