Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 80 — literaturának. Boldog volnék e téren, ha hazámat nem kellene siratnom, s nem epednék nőm s kicsiny Mimikém után. Egész nap hon ülök, csak este megyek ki az uj Ságokat olvasni. Mint hajdan, ifjú koromban, gyakran nem ebédelek, nincs étvágyam, s az étlenség oly könnyű, emelkedett állapotban tart, ég felé vitetni érzem magamat. A böjtben nagy ok, nagy czél rejlik, a testnek egészségére, a szellemnek fejlődésére van. Engem valaha a szükség, s ebben a szilárdság vitt reá. Midőn nem ismertem többé a szükséget, akkor is élveztem a tartózkodást, — mint Felsőmagyarországi orsz. biztos hetenkint 3—4-szer nem ebédeltem, egyedül levén és járván. Decemb. 25—31. Már rég nem kaptam levelet Dinámtól. Az enyhnek is késő mennek, csalnak az emberek. Ez engem bánt, nyugtalanít, mindennap azt várom, mintha minden napnak az volna feladása, hozni egy levelet. Es kedvetlenül fekszem le rendesen. Én minden lehetőséget megragadok, némi kis comprommissióval sem gondolok, ezt tőlünk tartoznak tűrni azok, kik hon maradtak és élnek. De talán Dinám nem elég bátor, mert levél tőle ritkán jő. Az ugyan, a mit tennap hallottam, hogy Haynauhoz már 9-szer idéztetett, arra mutat, hogy nagy szemmel tartatik ez ártatlan asszonyka. Az pedig, hogy még elválásra is unszolják, nem meglepő oly kormány-hatalomtól. . . Eljön az uj év, az uj kor, az uj igazság.