Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 61 Biztattuk ne törekedjenek idő előtt haza, de el se feledjék a hazát és a szabadságot. Octob. 17. D. e. kilencz órakor értünk Athénbe. Nagy nehezen föltaláltam Treiber orvost, ki Hajnikot megvigasztalta, hogy lázzá van ugyan, de utazhat a gőzössel. Örülök magam is, mert miatta szinte itt maradtam volna. Voltam Theokarnál, ki a regentség alatt miniszter volt, de nevemet nem mondtam. Altfutám a franczia lapokat, miktől szomorúan látom hogy Németföld kormányát Ausztria és Poroszország magához ragadja tettleg; hogy Magyarországon fogdosnak és Ítélnek; hogy Garibaldi Piemontban, Mazzini Genfben, stb. nem maradhat. Tehát hol lelnek uj hazát kik a régit elvesztették ? A menekült sorsa keserves és lealázó. Nem martyroknak, de koldusoknak, betegeknek tekintetnek, kiket magától minden kormány félelmesen eltol. Elkedvetlenített e tapasztalás. En különben sem mondogattam hogy menekült vagyok. Veszteni, megveretni, abban van valami szégyenitő. Okát nem kérdi a világ, az eredményt tekinti. Bepillanték a képviselők házába. Fövegét minden fentartja. Minden azzal az olvasófélével játszik. Ennek csörgése hallatszik minden padról. Az elnök sem csinál egyebet. Es minden szól, a tribünön, a padon, a tribüné körül, mint egy házi tanácskozás, minden közbeszól.