Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 52 Elvégre a közép, hosszában nyúló halmok végén,, 4 óra múlva, sikra jutánk. Ott emelkedik az uj Spárta néhány házaival, a réginek helyén mint egy hitvány fej fája a múltnak. Nem sokáig mulathatánk. De örvendek hogy láttam Spártát, a régi Görögország legsajátságosb s legkatonaibb városának egykori helyét. Azt hittem, a városok lelkével, jellemével összehangzásban van a vidék hol az futá pályáját. Nem találom ugy. Athén a fényűző, elpuhult Athén rideg hegyek közepette épült; Thébe, a mesés, csodás Thébe egy mosolygó völgy felett uralkodik; Spárta, a böjtölő, tartózkodó, sanyarú város sikon épült, termékeny vidéken, hol narancs és czitron és olaj bőven terem, — jellemében hasonló legfölebb a Taygét fölséges sora, mely mint a Kárpát, egyenes és hatalmas ágakkal áll őrt felette. Sőt még e nagy hegyeknek is mosolygó tekintete van. A legmagasbaknak csaknem csúcsáig fák nőnek. Sehol nem találni azt a ridegséget, mely a spártaiakat jellemezte. De a hegyek sugára gyönyörű nagyság, és pedig szelid mint a napé. És mindenik város a régiségben hegytetőkre húzódott, mert a harcz lehető volt. Spárta, melynek a harcz élete volt, maradt a sikon, mint egy bátor ki midőn kihív, valóban nem fél. Később foglalt falak közé néhány dombot, északnyugoti részén, midőn már előbb szállt. Most is megvannak romai. Megvan a pompás színház omladéka. Vannak tornyok omladékai. Egyes oszlopok szerteszéljel hevernek. Mutatják a királyok, Leonidas sírját is. . . Mistra ott van, a vár egy csúcson a Taygét oldalában, a város a csúcs oldalán és aljában.