Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 48 — Octob. 12. Korán, 3-kor fölkelvén, 4-kor holdfénynél utaztunk erdőben és hegyen Messéne omladékihoz. Oda értünk 6-kor. Még a falak állanak sok helyeken. 8 tornyot szám­láltam meg. Az arcadiai kapu pedig, mint egy csarnok, most is pompás. A csarnok köralakú. Nagy köveit nem az idő, hanem a fák és bokrok gyökerei fesziték szélt. A belső kapu fölötti szemöldökkő félig le van esve. Széle öt araszt, hossza lehet 27. Roppant darab. A falak s tornyok fehérszürke kövekből vannak rakva. Kellemes tekintetűek. De a fal alig lehet iy2 láb széles, egyszerű kőfal ez, nem bástya. Egyrészről az Ithome magas szikláihoz csatlakozik, másrészről tetőkön, völgyeken fut végig. Egy egész vi­déket kerit be, melyen belől szántani, vetni, legeltetni lehet. E fekvés lehet katonailag jó, de szorított, elzárt, elrejtett. A túloldali sikból semmit nem lát a szem, sem a tengerből. Félénk lélek választá e helyet. Sem hegyen nincs, sem a sikon. . . Azonban Messéne neve bájosan hat a lélekre. A tör­ténet nem emlegeti a feltámadt Messénét, hanem a legyő­zöttet; halála, enyészete volt nagyszerű. Talán e sors vár hazámra is? Nemcsak én vesztet­tem-e el hazámat, de elveszett az a nemzetnek is, örökre, ugy mint szabad és szent föld? S hol lesz nekem menedékem, és családomnak? Nem állok messze a 40 évtől, három rövid év van hátra. Nincs hol fejemet lehajtsam, otthon még nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom