Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 26 — Látni mint emelkednek az uj faluk. A rengetegek és vad sziklák közepette, a legmagasb helyeken, 5—15 család építget házat. Mindenik emeletes. Len van marhája s a mi annak való, fen az egész egy szoba, előtte faemelvénynyel, vagy erkélylyel. Nincs padlása ennek. Konyha sincs, csak főző patka . . . Semmi bútor . . . Tüzes helyen, födélzet alatt sütik a kukoricza-kenyeret. . . De van mindenik udvaron sütő-kemencze is. A férfi rendesen csinosan, elég tisztán öltözködik. Bátor, eleven, tagjárogató, beszédét mimicával követi. Becsüli és érzi a szabadságot... A nő piszkos, tisztátalan, fonnyadt, oldalgó, nem szives . . . Ilyen a gyermeksereg, mely minden háznál hemzseg. Öltözete egy hosszú ing, kihimezve alján, elől és ujjain. Ilyen az ünnepi. Egy öv keríti körűi. Ezen felül menteszerü ujjas, fehér szűrposztóbul. . . A szoba végén nagy fonyott kosarakban van tiszta búza, árpa s efféle. Pár tömlőben sós-savanyu turó, párban bor, mindig veres, fenyő-levéllel elkészítve, mely ihatatlanná teszi. . . Hetenkint böjtöl négyszer. Ekkor túrót vagy hagymát eszik kenyérrel. Józanabbul, s roszabbul ember nem élhet. Mindent ád a föld maga; vagy a mit nem ád, azt nem teszi szükségessé. Ad bort fáradság nélkül. Mivelni alig kell, csak szedni. Ad kenyérnek valót. Fa vagy bokor van elég. A kecskenyáj szabadon járkál, s adja a túrót és tömlőt. A gyapot adja azon ruhát, mi a kecske vagy juhszőrbül ki nem telik. . . Csizma nem kell. A papucsot maga megvarrja. Télben nyárban egy ruhát visel, egy étellel él. Egypár szamár magában elél a hegyek közt, s azon hord vagy utazik. . .