Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)

— 332 — épen nem regényes, épen nem nagyszerű, méltó függeléke a franczia kertrendszernek. Nekem jobban tetszik a magyarországi vidék typusa, itt tengere a habzó vetéseknek, ott végtelen rét és mezőség, amott pompás erdők rengetege, néhol és gyakran, az igaz műveletlen, legelők országa. Ily nagyszerük a tájak Angliában is, csakhogy mind az művelve van, jelleme az a mi a miénknek, de szebb, mivel a természetet emeli a szorgalom keze. Néhol kellemes völgyek nyilnak, miket egy folyó vagy egy csatorna kigyóz keresztül ragyogó vonalkint. Poitiers regényes táj, mint Angouléme is, csak Bordeaux felé emelkednek szőlőkertekkel borított borházas hegyoldalak, melyek a mi szőlőhegyeinkre emlékeztetnek. Az erdők itt többnyire fenyvesek, — nálunk azt hiszik a fenyő hidegben tenyész, pedig ez már bizony dél. A franczia faluk sem tetszenek nekem, városi alakúk van városi fény s tekintet nélkül. Mintha egy gyermeket megnőtt ember ruhájában szemlélnék. Apró emeletti házak, az a piszkos, ripacsos cserépsindelyzet, az a meszeletlen, szürke vakolatos oldal, — ennél nekem jobban tetszik egy fehér meszelt magyar falu, csinos szalma vagy nádfödeleivel, s a közbeszórt árnyékos és gyümölcsös kertekkel. Ez valóban pásztori, mezei, amazok mint a városok rongyos hulladékai. 4-ikén Bordeauxban maradtunk, 5-kén én La Teste vagy inkább Arcachonba mentem. Az ut oda rút, a vidék sik, rideg, homok és fenyő borítja, Arcachon ellenben szép, egy fenyves hegyoldal aljában egy tengeröböl hűves partján. 10 év előtt alig volt itt néhány ház, most van 400, s elég csinosak, ujak, tehát ujabb Ízlésben épitvék. Két sort képezvén a házak, e falu szerfelett hosszú, csaknem mint Páris, azért igen divatos