Szemere Bertalan: Naplóm - 1. kötet (1869)
— 303 — meit öregbíteni, de magamban dúltam fúltam magunk s az orvosok ellen és Isten ellen, ha tudnám hol van ő, mint a titánok, megtámadnám őt. Ez már mégis sok | Egy évben két gyermeket elveszteni, mert bár nem élő', de a mienk volt ő, s betemettettük a sirhant alá, mely alatt Irénke nyugszik . . . íme 7 hó múlva ismét gyermekünk leendett volna! Ennek most vége van. És különben is Dina egész tele elromlott. Most 5—6 hétig feküdni fog . . . E meggyöngülés uj tért fog nyitni fejbajainak . . . Sem gyermeke, sem öröme, sem mulatsága, sem egészsége . . . Oh ez rosz tél lesz, a förgeteg nem oszló, de kezdó'dó' félben van, előérzetem azt mondja, hiában reményltünk ezúttal is! O szomorú év ez 1854-ik év. Az év elején elment szép gyermekünk, a kit bírtunk, az év végén nem jött meg gyermekünk, a kit vártunk. Elejét és végét ez évnek két kereszt jelöli, mely két halált és két sírt jelent!! O ez szomorú év volt!!!