Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 168 — voltál, kit a közügyek nem érdekeltek, leszesz meleg hazafi, szóval, az ekként megismert világ teremti bennünk azon ideált, mely talán nem egy bölcs, nem egy költő fellengős, de a társaságban élő polgár, s gyakorlati hazafi egyedül biztos ideálja. Valóban publicistáinknak is nagy előnyére vál" nék ily utazás külföldön. De tőlök már éles vizsgálódást s körültekintést követelnék. Fognák látni a különféle politikai rendszerek mindenütt mi eredményeket szültek. Mely állam theoriai szempontból véve, egy másikhoz hasonló elveken épültnek látszik, az attól a történeti s egyéb körülmények módositó befolyása alatt mint concret eredmény, egészen különbözik. A miből foly, hogy vakon utánozni valamely államot, oktalanság. Miként egy ember máshoz hasonlíthat, de soha nem lehet, ugy egy állam isteni rendeltetése, hogy egy saját személyiséggé fejlődjék ki, melynek alakja, minősége, lehetősége, bizonyosodott és változatlan körülményektől feltételeztetik, miket bölcsen megítélni, ez épen a publicista roppant feladata. Utazás tehát alkalmat ád látni s tanulni sokat, de kiábrándulni is, mi lehet fájdalmas, de a szellemi egészségre e lelki crisis szükséges. Egyes gondolkozók lelkében minden országban él irántunk rokonszenv, az tagadhatatlan, de a többség mit sem tud rólunk, a tömeg egykedvű ügyünk iránt, szóval, az európai közvélemény, melyet pedig Napóleon is birószéknek ismert el, — midőn t. i. ez részére itél, — még nem karolt fel ugy, mint az némely más ügyet lelkesedve felkarolt. Mást hinni honn, és mást tapasztalni künn, ezt nevezem én fájdalmas kiábrándulásnak. De, kérdem, igy állván a dolgok, okosság-e számitani politikánkban rokonszenvre, mi nem létezik? eszélyesség-e építeni olyan külsegedelemre, mely gondolatban sincs meg? Mindez,