Szemere Bertalan: Levelek : 1849-1862 (1870)

— 150 — lasztói kérdés forgott, s Petőfy, Vasváry és társai mind a korlátlan egyetemes szavazat mellett czélzással szónokoltak. Nem állhatám meg tó'lök kérdezni, vájjon nem lehet-e attól tartani, mikép ily törvény mellett néhány év múlva a magyar elem a diétán kisebbségben leend? Vasváry és Petőfy nagy hévvel s némileg szánakodva felelték: ők az embert, csak az embert nézik, nem azt, ki mi fajhoz tartozik. Tudjuk a bekövetkezett szomorú eseményeket. Mindkettő, — egyik közvetve, másik közvetlen az oláh lázadók áldozata lőn. Mint ők, ugy ember gondolkozhatik, az elv szent, aztán életével mindenki szabad, de hazafi, ki nemzetét ily botorul eldönti a bizonyos veszélybe, az oly bűnös mint a hazaáruló. Most bevégzem e borzasztó hosszú levelet. Sem apológiát nem adok hozzá, sem óvással nem élek, mondván, hogy elveim most is a régiek, azok 1834 óta soha nem változtak. De két különböző dolog birni elvvel mint gondolkodó ember, és mint hazafi tanácsolni a hazát; ott az elme szabadon alkot, itt az értelemnek tényekhez s körülményekhez kell magát szabnia. Én e kettő között mindig tudtam különbséget tenni. Örvendenék, ha e gondolatok uj alkalmat szolgáltatnának neked a haza dolgairól elmélkedned. Mennyit nem aggódom én itt rajtatok! Pedig, hidd el, én ugy tekintem magamat mint a ki élve soha sem fog térni többé vissza, — de halva feküdni hazám földében szeretnék, ennek ellenkezőjére még most, tizenegy év után sem tudok gondolni belső borzadás nélkül. Fogadd, tisztelt Barátom, legmelegebb üdvezletét s rokonszenvét — — — Páris, jul. 6. 1861.