Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)
- 51 — kantyu is és végre kissé plebejus hangzású neve elé egy hatalmas, hosszú predikátum. Ennélfogva az én kedves nagybátyám is azok közé tartozott, kik némi joggal elmondhatták hogy: minden kivánságunk teljesült. Midőn hazaérkezésem után először találkoztam vele az öreg ur boldogságtól sugárzó arccal fogadott—- Gratulálok! — hallom hogy tanácsos lett.Még utoljára exellentiás urat csinálnak belőle. — Meglehet. Épen nem lehetetlen. — Meg is érdemelné. Elég hiven és erélyesen tolta a közösügy szekerét. — Reménylem öcsém hogy nem tartozol azokhoz a pelyhes ajkú lármás fiatal emberekhez kik semmit sem tudnak, semmit sem tapasztaltak s még is okosabbak akarnak lenni nálunk, kik a nemzet szolgálatában őszültünk meg ? — Édes nagybátyám legyen meggyőződve, hogy én önöket nagyon okos embereknek tartom. Ezt eléggé igazolja az, hogy képesek voltak Sadova után keresztül vinni azt, a mit Schmerling kollégájuk sokkal kedvezőbb körülmények közt nem veit képes létesiteni. Oh önök nagyon okos emberek: Ez épen a baj. Vajha inkább hazafiságukat lehetne dicsérni, mint okosságukat. S a mi a lármás fiatal embereket illeti, higyje meg nagybátyám, hogy sokkal boldogabb volna Magyaror. szág, ha önök volnának most pelyhes ajkú ifjak, mert igy nem zsákmányolhatták volna ki gazdag tapasztalataikat nemzetünk romlására. — Ej ne heveskedj öcsém. Bizonyosan egy pár malkontens frátertől hallottad ezeket a magyar újság által divatba hozott frázisokat. Aztán hiszen te jobbára külföldön tartózkodtál s igy nem is ismerheted eléggé a mi állapotainkat. Meg vagyok győződve hogy később 1*