Ormódi Bertalan: Pecsovics-világ Magyarországon : Történeti rajz a jelenkorból (1868)

— 19 — Mit csinál Henriette? — kérdém egyszerre, más irányba akarván terelni a beszélgetést. Nem gondoltam, hogy e név emlitése által szivének még fájóbb húrját fogom érinteni. — Henriette? — ismétlé felrezzenve, miközben halvány arcát élénk pir futotta el. — Igaz, hiszen te még semmit sem tudsz. Jól van. Mindjárt el mondok neked mindent. Csak egy percnyi időt engedj, hogy gondolataimat rendezzem. Ha ismerni fogod ezen utolsó legkegyetlenebb csapást, melyet Henriette által intéztek ellenem, meg lesz fejtve előtted egész helyzetem. XI. — Nem fogom türelmedet hosszú próbára tenni — kezdé Amadé, — szomorú mosolylyal elbeszélését — a mit veled közölni fogok nem tartozik azon élményeim közé, melyek mellett lelkem szivesen időzik. Mint tudod Henriette udvarlásomat jó szivvel látszott fogadni. Barátságának, sőt mondhatom hajlandóságának kétségbevonhatlan jelei által tüntetett ki. Szüleinek sem volt kifogásuk ellenem. Meghivtak házukhoz s a család gyakori s mindig szivesen látott vendége lettem. Úgy hogy feljogositottnak éreztem magamat azon reményre, hogy egykor, ha önálló s biztos állást vivtam ki magamnak, kész lesz kezével boldogítani. Már közel álltam tervem valósításához, midőn a kormány rendszabálya szabadságomtól megfosztott s cxistentiámat megsemmisítette. De ezért nem csüggedtem el. Kiszabadulván börtönömből újra megindítottam lapomat. Előfizetőim száma háromszorosan megszaporodott. A francia közönség megmutatta, hogy megértett engem s méltányolja törekvésemet. Lapom rövid idő alatt valóságos irodalmi 2*