Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 66 — Mióta nem irtam, a nyárnak közepébe estünk, és mily nyárnak! melynek hatását csak akkor képzelhetnétek, ha visszaemlékeztek 1842-re vagy 1843-ra (ha nem hibázom), midőn némely tájon keresztül afrikai vadon szél sütötte a levegőt, s egy napon 41 Reaumeur fokú hőség sütött benneteket, vagy ha nem: a pécsieket. Az , igaz, hogy annyira nem jutottunk, de jutottak mások 34 fokhoz, és én három nap egymásután 29y2 és 30-hoz. Ehhöz ha hozzáteszed fabódémat, melyben lakom és a mely pusztán áll, mivel a fa itt sem akar nőni igen hamar, noha hamarább nő nálatokénál, — s a kéményt, mely az épület közepén állván, szintén kevés meleget, ereszt falain át: ugy gondolhatod, minő izzasztó kemencében alszom, örülvén, ha 22 Rr. foknál nem mutat többet hévmérőm estve 9 órakor, midőn az álomnak adom át magamat. Julrus 27-dikén. Július 24-dikén kezdtem, de csak ma folytatom; ezen három nap alatt több gazdasági gyönyörűségen mentem át, melynek elsejét épen beszélni akarám, midőn jelentik: „a tehén nem jött haza", mert itt is kieresztik legelni az ut mellett, noha az enyim háromszor kap enni az istállóban. Mit volt mit tenni? Kimentünk háromfelé és vissza is jöttünk; másnap Katona Miklós lóháton kereste, hiába; azonban ma egyedül haza jött. Ez volt a középső aggodalom; az első az volt, hogy 22-dikén az isszonyu melegek után nagy záporral kevert jégeső támadott meg, mely egy negyedét kukoricámnak, dinynyéimnek és a tököknek felét megrontotta, tegnap pedig estve egy másik záporeső nagy széllel a fennmaradtak nak V4-ét megint magával hordta. Az amerikai erre azt mondja: „mind ne gondolj vele!" Tehát kezdő amerikai polgár levén, köszönnöm kell, hogy többet nem rontott