Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 58 — Elnök aug. 7-dikén a XXVI. ülés jegyzőkönyvét fel­olvastatja Kazinczy Gábor által s erre Mészáros Lázár: „A jegyzőkönyvnek azon kitételét, melylyel megemlittetik, hogy én ujoncozási törvényjavas­latot adtam be, kérem a ház által ugy nézetni, miszerint a benyújtott törvényjavaslat kiegészitése annak, melyből ezen rövidebb törvény szerkesztése származott. Én azt most tárgyaltatni nem kivánom, mert nincs reá időnk; hanem a benyújtott törvényjavaslattal csak azt kívántam kimutatni, mily irányban kívántam volna az egész ujoncozást létre­hozni, ha hazánk jobb körülményekben lett volna. A második, mit a háznak jelenteni kivánok, az: hogy mi­után két vagy három héttel ezelőtt felszólitattam, mennék le az aldunai táborba, és nézném meg a dolgok állását, — mire akkor azt jelentettem, hogy nem mehetek, mert az előkészületek megtételére és a szükséges dolgoknak megindítására kell, hogy itt legyen a vezérlő, — most, miután a legszükségesebbeket elintéztem, kívánságom volna a sok alapos vagy alaptalan híreknek, gyanúsításoknak vagy egyéb balkörülményeknek elejét venni, és saját szemeimmel látni, miként állanak odalenn a dolgok. (Roppant éljenzés.) Azért kérem a képviselő házat, mél­tóztassék az ujoncozási törvényjavaslatot később felvenni, a midőn t. i. az aldunai táborból visszatérhetek^ hogy az általam benyújtott törvényjavaslat tárgyalásába személye­sen befolyhassak." (Helyes!) ErreKubínyiFerenc beleegyezését nyilvánítja abba, hogy az ujoncozási törvényjavaslat tárgyalása elhalasz­tassék és inkább a pénzügyet kívánja szőnyegre hozatni. — M a d a r á s z László nem osztja véleményét, s azt mondja, hogy oda látja irányozva a dolgot, hogy Magyar­országnak hadserege veszélyeztessék, s hogy nem hiszi, miszerint a hadügyminiszter séta-utazása által megmen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom