Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 33 — „Tehát Katymáron valék; vig vagy szomorú-e? nem igen tudom, de aligha éhes nem voltam s álmos utána; ezért ettem s aludtam. Az első éjjel pap bátyám a káplánnal s a sine qua non szakácsnéval mily programmot készitett rám vonatkozólag:? azt sem tudom. „Nyár lőn s a kertben sétálánk pap bácsival, a ki elmondá minden növény nevét, hasznát, ízét, jóságát s kártékonyságát, hogy ekkép a gyermek nyalánkságának irányt és célt adjon. Szabad levén a gyermeknek mindenhez nyúlni s ismervén becsét mindennek, nem emlékszem rá, hogy megbüntettek volna valamiért. A kertben gyakran tilénk le az út mellé s kis vesszővel betűket csinálánk a homokba s azokat az apró Írásbelivel s a nyomtatottakkal összehasonlítottuk; ily úton rövid idő alatt Írástudóvá lettem, sőt még homokba író is; mikép vezetett a jó káplán a homokból az asztalhoz s a vessző helyett mikép adta a tollat kis kezembe? azt ő tudná, én csak annyira emlékszem, hogy alig múltam el négy éves s már tudtam írni, olvasni. E mellett ismertem a ház körüli tárgyakat, az állatokat használatuk és hasznukkal együtt. E mellett szerencsés vala a gyermek, hogy a szakácsné nem szeretett sokat beszélni s hogy a káplán sok történetkét, eseményt s más mulattató apróságot tudott előadni, mert igy meg volt mentve a borzasztó jelenetek, kísérteties történetek s más efféle konyhai és cselédszobái előadásoktól. „Élt ugyan, sőt már iró is volt akkor Jean Paul, de nem hiszem, hogy Bácsban ismeretes lett volna, mert mikor Lázi emberré lőn, sőt férfivá, még akkor is igen ritka madár volt, a ki ösmerte, és ha volt, az confusus bolondnak tartotta. Pedig ez a Jean Paul mondotta, hogy a gyermekeknek történetecskéket a történelemből kell mesélni s pedig nem bizonyos előre meghatározott órákban, hanem alkalmilag. Ezt ösztönileg kellett éreznie 3