Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 22 — taglalta, miként egy bibornok mondáj „Credo, non quia incredibile, sed quia inpossibile est." „Nem lévén káptalan az emlékezetem, tehát valódilag nem tudom, hogy a kártya szent Jánosa, azaz előfutója volt-e a nyomdának, avagy marodeurje, azaz kákabélű kullongója, s mivel azt nem tudom, tehát azt sem határozom el, — ha van a természetben logikai haladás, — hogy mi logikaiabb: megelőzze-e, vagy utána sántikáljon? — t. i. a kártya. „En magam részéről ezen találmánynak nem tudok más értelmet adni, mint azt, hogy még nem tudjuk a munkát vonzóvá tenni, nem tudjuk pedig, mert nem értünk hozzá változatosságot önteni belé s egyet egyre addig művelünk, folytatunk, nyúzunk, mig belé nem fárad testünk lelkünk. Hajdanában pedig még kevesebbet értettek a munka változatossá tételéhez 5 azon időben csak úr és szolga létezett s ez utóbbi hasonlitott az igás baromhoz, kinek midőn izei és izmai ellankadtak, nem vala más dolga, mint bendője megtöltéséhez látni s lekueorodni, hogy másnap megint ott kezdje, a hol ma hagyta; más részről azonban az úrnak, kinek a tudomány vagy tanulásban nem fájdult meg a feje s inkább használta fegyverét vagy karját mintsem eszét, oly kárpótlásról kellé gondoskodnia, mely óráit könnyű módon űzze, kergesse, gondolatjait lefoglalja, szenvedélyeit izgassa, testi erejét ne fogyaszsza s másnap — habár vesztett is valamit álmából — újra talpraesettnek lenni engedje. E gondolat nem volt rosz s mikor az ipar eszméje még nem született meg, nem is lehetett rosz az élet egyformaságába vagy a vivás, küzdés, imádkozás, evés, ivás, dőzsölés s a szerelmeskedés még nem nagyterű változatosságába ezen uj iparágat beléléptetni. „Ezzel tehát a kártyának már némileg hasznát is megemlítettük, noha elfelejtettük mellette a legfőbbet