Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 7 — csíkozását, sertéseinek körömkórból való gyógyulásukat, Gergely juhászának szerződtetési napját, vagy némely falubeli restantiáját, de sehol sem találtam önkezével irt azon okot, hogy ezen fiamat vagy leányomat ezért és ezért neveztem igy és nem amúgy. „Legelső' érzésemet már születésem első óráiban vagy napjaiban rikkantással fejeztem ki, s ezen érzés az éhség volt. Ezt ugyan nem tulajdonitom egyenesen keresztény nevemnek, annak tudniillik, hogy Lázár patrónusom nagyon szegény levén, az éhséggel nekem is azonnal meg kellé barátkoznom. „Szegény jó — s mint gyermek is emlékszem reá, hogy áldott jó édes anyám volt, — elveszté tejét, s azért nem jutottam azonnal szoptató-dajkához, mert azon időben talán ritkábbak voltak Baján a hetedik szentség előtti szaporodások s igy a férj nélküli dajkák. Annyit tudok, hogy éheztem, sirtam, s bár pépet etettek s tejet itattak velem, mégis szemlátomást fogytam s nehogy idő előtt ugorjam ki e világból mint kukac a sajtból, azért tápsegédről kellé gondoskodni. Gondoskodtak s találtak is ilyet s épen ez volt történeti forrásom az imént elbeszéltekre nézve. „Sok gyermek volt a házban, mely nem lévén nagy, nem volt elég tér az elhelyezésre, s nem volt kényelem, vulgo comfort. Anyám beteges vala, következőleg a kis Lázi nem volt elkényeztetve s a mit még a sok fogyatkozás között szerencsének kellett venni, az a bölcső hiányából állott, a mi a gyenge csecsemő agyát a haszontalan megrenditéstol megmentette. Mig dajkám, Ursúlya asszonyság tisztjébe nem lépett, addig atyám első ágyból származott leánya Lizi néném, mint a legkorosabb forgott édes anyám körül, s ez volt az, a ki legtöbb gondot fordított a kis Lázira. Ursulya vagy Orsolya azon becsületes sváb nép ivadéka volt, melyet József császár