Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 140 — hogy nem feleltél nekem, minthogy én minden levélre válaszolni szoktam. En tehát azt akarom, hogy élj, s mert akarom, föl is teszem ezt", azonban vagy bácskailag lusta vagy, — pardon! — vagy beteg, a mit szintén nem akarok, vagy máskint kimagyarázhatlanul elfoglalt, vagy végre azon betegséggel kell téged gyanúsítanom, melyet te rám költöttéi, s mely miatt szerinted én Amerikát el nem hagyhatom. — De legyen a dologban akármi, annyi igaz, hogy január óta tőled nem került kezeim közé levél, s azért csak fiatalságomnak tulajdonítsad, miként négy hónapot hagyhattam letűnni, hogy végre azt kérdezzem: how do you do? Nos én irok, s a te kedvedért nyakasságomat megszüntetem, bárha szives vonzalmamon kivül ezúttal számodra alig van más mondandóm. Tudtodul adhatom, hogy innen ez utolsóelőtti levelem s az utolsót októberben irom, hahogy a sors számításaimra keresztvonást nem tesz. Készakarva mondom, hogy a sors, mert ez egészségi állapotomra vonatkozik, mely mult évi november óta folytonosan éget, szúr, szakgat és alkalmatlankodik, de mindeddig ágyba nem dönthetett. Vérrel alá futott foltok s hasonlók bőrömön, s ezenkívül mindazon betegségek ismétlése sanyargat, melyek életemben valaha meglátogattak. Lesz azonban mindazáltal türelmem, hogy hivatásom helyére elutazzam, s ha Isten is ugy akarja meg fogok jelenni ott. Mi a neve ezen hivatásnak, s hol van annak helye? erre csak a jövő fog válaszolni; addig azt mondom az én kedves unokahugomnak bécsiesen: „Nur a piszszerl Geduld." Most tehát tudsz mindent, sőt többet mint én rólad. Egyébiránt, hogy miként folynak itt a dolgok, az téged nagyon kevéssé érdekel; hogy mi itt az utolsó nagy pénzhiány óta igen sokat imádkozunk, hogy igen áhítatosak lettünk, s ugy szólva folytonosan az égre tekint-