Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 3. kötet (1867)

— 121 — a veder eltörnék a forrásnál, és megtörnék a kerék a kútnál" (12-dik rész, 8-dik vers., Károli Gáspár) mondom, nehogy boszuskodnánk, és kölcsönös szeretet helyett szeretetlenkednénk. Ezek igy lévén, látja a Mindenható szivemet, hogy hajlamom irántad mindig tiszta és barátságos volt, és bár a sors megtagadta, hogy puszta hajlamomon kivül tettlegesebben mutathassam ki szeretetemet, de hogy mindig jót kivántam neked, bizonyitja lelkiismeretem, s nem csak nem kivánhattam mást, sőt a magam élete feláldozásával is a tiédet szaporítottam is volna. Ezeket előre bocsátván, nyugodtan felelhetek két leveled tartalmára. A sors bennünket különböző helyzetbe állított: a tied szerencsésebb volt, mivel polgári magánykörre szorított, tenmagadnak s tieidnek élhetvén. Az enyém nyilvános körbe állított, és zavaros időkben enmagam akaratja, sőt tiltakozásom ellenére a legnyilvánosabb állásba sodort, és pedig az akkori legfőbb uralom által parancsolva. A te szereped egyszerű s világos volt; az enyém burkolt, viharos, két szikla között levő, a hol az egyikhözi vagy másikhozi ütődés hason veszedelemmel fenyegetett, és a hol nem maradt más hátra, mint a lelkiismeret és igazság közt választani. Mi volt az igazi igazság? azt az Ur Isten tudja; mit tartottam én annak? következetes esküm által indított cselekedetem mutatta. Szerencsétlenül sült ki, — vae victis! — Nem volt igazságom? bűnhődtem, bűnhődöm, nem panaszkodtam, nem panaszkodom, és lelkiisméretem nyugodt maradt. Mivel pedig csendes és azt sugalja, hogy ha valaki életének legnagyobb részét a becsületesség, a következetesség pajzsa alatt töltötte el: azt némely személyben* haszonért ne koczkáztassa; ezért világos, bár törjék a világ, hogy azon változtatni ném szabad, s igy, mivel a hová jutottam, mindenhova parancsoltattam, tehát ennek