Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 88 — szerűnek vagy jónak arra, hogy fővezér maradjon; de a lázadók fejét azonnal és pedig törvény szerint nem igazolható tetteért fővezérnek pirulás nélkül kinevezni szintén nem tartotta a hadügyminiszter tanácsosnak s ebbeli kineveztetését nem is hagyta jóvá. Ennélfogva két előleges dolog volt még szükséges, először: Dembinszky tábornokot megkérni, hogy a lázadók megbüntetését célzó igazságos követelésétől álljon el, s a fővezérségről mondjon le önkénytesen; másodszor: hogy a kormányfő, — eljárását az országgyűlés előtt bejelentve, — egy uj fővezér kijelöltetését eszközölje, s addig is a seregnél a státus quo maradjon meg. Az elsőt a hadügyminiszter és Vetter tábornok végzé; végzé pedig lesütött szemmel s elfogult lélekkel, kérvén Dembinszkyt, hogy — bár neki van igazsága, bár vele hallatlan erőszakkal bántak, bár a bűnösök a büntetést megérdemelnék: mégis, mivel a kormány oly gyenge, hogy igazság szerint nem cselekedhetik, részint pedig, mivel a sereget az ellenség előtt főbb tisztjeitől megfosztani kéteskimenetelű dolog lenne, s végre, mivel compromittált állásában úgy sem lehet arról bizonyos, miszerint a féktelenségre s ellentállásra kihívott sereg bizalmát az ügy kelléke szerint birja stb., — tehát az egész ügy nevében keresetétől álljon el, szolgálatát jövőre se vonja meg s hogy maradjon köztünk, kik őt az első alkalommal örömest használandjuk. Erre a nemesszivű férfiú csakhamar reáállott, látván a kormány zavarát s látván talán a jövő bajokat, melyek terhe reá nehezülne, míg az engedetlen főnököket fegyre és összmunkálkodásra szoktathatná. Ki sem örült jobban Kossúthnál ezen önmegtagadó magaviseleteért, s ki sem mondotta Dembinszkyt nemesebb szivű embernek, mint épen Kossuth. A ki pirult, a kit szégyen fogott el, — az a had-