Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 381 — Tudjuk, hogy Komáromban Klapka volt a sereg­vezénylő s Aschermann ezredes a várparancsnok. Ezek — dicséretökre legyen mondva, — Magyarhon hulló csil­lagát hamar múló fénynyel diszesitették. Minden fegyvernemet összevéve, a vár őrsége körül­belül 25,000 emberből állhatott. Ez magára hagyatva, mint Magyarhon nyugoti védfala, büszkén s megtöret­lenül lobogtatta háromszinü lobogóját. Haynau, szük­ségből-e vagy önhittségből, csak igen gyönge bekeritő sereget hagyott körülötte. Klapka az alkalmat jól felhasználván, augusztus 3-kán a Duna jobb partján, másnap a balparton s a Vág vize körül levő osztrák őrségeket megtámadta, s azokat mindkét nap szétverte. Augusztus 5-kén Győrnek tartott, melyet 6-kán meg is szállott. Bécsben rémülést okozott; temérdek zsákmányra tett szert. Ereje azonban gyönge levén, győzelmét nem folytathatta; visszatért s ezzel ka­tonai pályafutását dicsőén végezé be. A magyar sereg dél-keleten történt megsemmisítése után a vár csakhamar újra bekerittetett s Haynau azon­nal feltétlen megadásra szóllitá fel. Ezt nemsokára egy más felhatalmazottja, Liebler tábornok, hivatkozva a fiatal császár kegyelmére, folytatta, s igy történtek az alkudozások, mig a várból kiküldött két követ Magyar­hon állapotáról, annak serege, s többi, magyar kézben volt várai mibenlétökről személyes tudomást szerezvén, vissza nem tért. Ezek jelentése után az átadási szerződés megköttetett. Ez a várőrségre nézve becsületes, de a honra s a fog­lyokra nézve kevés vagy „semmi" hatású föltételek alatt szeptember 27-kén Íratott alá, s december 4-kén a vár már az osztrákoké volt. Ezzel rövid ideig fénylett honunk függetlensége véget ért. A vérmesebb hazafiak, kik már Pétervárad feladását

Next

/
Oldalképek
Tartalom