Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 379 — most sincs, — hogy ez nem szép tett leendett, ha Kossuth Bemet már akkor nevezi ki, midőn még Görgeynek Tisza-Füreden hízelkedett. Kossuth Dembinszkyt 1849. február havában, az országgyűlés jóváhagyásával nevezte ki, még pedig a hadügyminiszter javaslata folytán, mikor Görgeynek váci körirata irányában bizalmat aligha élesztett. Tisza-Füreden szintén a hadügyminiszter ellenzése miatt nem nevezte ki őt Kossuth, ha akarta volna is; az országgyűlés pedig vagy közömbös volt iránta, vagy kárhoztatá, sőt nagy része Vetter kinevezésében nyugodott meg. Görgey igy folytatja: „Dembinszky Szőregnél megveretett, Bem Maros-Vásárhelynél szétszalasztatott, s az utóbbi Temesvárra sietett, hol a csatát kissé helyreállította, hanem visszanyomatva, 50.000 emberéből csak 6000-re maradt; a többiek, Vécsey jelentése szerint szétfutottak". (Adatai itt hiányosak.) Továbbá igy ir: „Dembinszky a helyett, hogy parancsa szerint Arad felé vonult volna vissza, az ellenséges Temesvár felé fordult. Igen sok adat küzd a mellett, hogy őt tetteiben az irányombani féltékenység vezérelte". Július l-jétől Augusztus 5-kig ki cselekedett ugy, hogy a szükségessé vált egyesülés meg ne történjék ? — olvastuk. Dembinszky mozdulatainak okait föntebb közöltük. Igaz, hogy a magyar világ Dembinszkynek vétkéül tulajdonítja azt, hogy nem tartott Aradnak. Ezt azonban nem annyira hadi ok miatt lobbantja szemére, mint inkább azért, hogy akkor Görgey nem merte volna a világosi tényt elkövetni. De kérdem: vájjon ki hitte vagy csak képzelte is azt, hogy Görgey oda céloz? — A sok hir, pletyka, suttogás között lehetett ugyan ezt gyanítani, de ha valaki akkor gyanúját nyilvánosan kimondja, épen azok fogták volna ezt nyakon, kik most kikelnek ellene.