Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 365 — tesen elvesztettnek tartja, s azért mibe sem akar többé keveredni, hanem egyenesen Törökhonba menekszik. Fölszólitá továbbá Bemet, hogy Kossuthot szintén figyelmeztesse önbiztosságáról gondoskodni, hogy így, ha lehető, az osztrákok bekövetkezendő szigorát azzal, hogy a fő személy kezökből kimenekült, csökkenthesse vagy módosíthassa. Egészen Rékasig, a haza veszte miatti szomorúsággal eltelve követtem Dembinszkyt. Búmat kissé az is növesztette, hogy kocsim egész szegénységemmel együtt Besenyő óta hiányzott, melyet, minthogy az Szent-Andrásnak tartott, hol seregünk podgyásza az ellenség kezei közé jutott, szintén elveszettnek s magamat szent patrónusomhoz hasonlónak tartottam. Azonban húsz év óta szolgabarátom, a derék Szalay János okosabb, sőt bátrabb is lóvén a főhadiszállási térparancsnoknál, a szekerek tovább menetét ellenzé s igy sokan az ő okos előrelátásának köszönhetik mind a maguk, mind kis holmijuk megszabadulását. Szalay János egyszerre csak ezen mondással köszöntött Rékason: „Mindenestől itt vagyok!" s igy 10-kén könnyebb lélekkel mentünk Lúgosra. Az elszéledt sereg végső hátvédét Kmetty s Vécsey képzék töretlen hadtesteikkel, az ellenségtől nem követve. Temesvártól Lúgosig az egész út elszakasztott, vagy osztályaiktól eltévedt, vagy azokat elhagyott egyes, kettős s több fegyveres menekedőkkel, vagy 10—20 főből álló rendetlen csapatokkal, társzekerekkel, ágyúkkal vala telve, de seholsem századokkal vagy zászlóaljakkal. Lúgosnál azonban a sok kis csoport egyesülvén s feltartózttatván, a hátvédi hadosztályokon kivül talán öt vagy hat ezer gyalog s lovas lehetett. Az egész lovasságból, mely Guyon s Gál hadtestöket képezé, az egyetlen bátor s vitéz Vepler őrnagy tartott fenn rendet s hozott magával öt svadront.