Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 358 — ró'l elhallgatott, ez az ellenség hátrálásának vétetvén, csaknem „győztünket!" kiáltottunk; hanem ez az öröm nem sokáig tartott. Bemnek kifogyván lőszere, a tartalékból mi sem érkezett, bár futár futár után ment; mert egy gyáva elbolonditotta s a kötelesség érzetéből kiforgatta a töltényszertár vezénylőjét, ki ész nélkül valahová visszabujdosott, így egy másik nyomorult a fáradt sereg felfrissitójét s elevenitőjét, a bort más úton vezette vissza. Besenova s Kis-Becskerek között az ellenséges lovasság előrenyomult s legszélsőbb jobb szárnyunk felé tartott. Annak némely osztálya rohamra készült, melyek visszautasítására egy lengyel dzsidás s egy magyar lovas osztály mozdult előre, de ezek csakhamar visszatérni kényszerültek. Erre az ellenség balszárnyát lövöldöző lovas ütegünk vissza kezdett vonulni, — ki levén téve az ellenség lovassága általi megtámadásnak. Hogy ez hátráltassák, a második vonalban levő lovasságot csak nehezen birták vezénylőik új rohamra előre vinni, bár csak két ellenséges osztály létezett előtte. A kedvetlen huszárok nagynehezen mégis előre mozdíttattak, hanem rendetlenül s mint valami nagy gombolyag dűltek ellenükre, kit visszanyomtak ugyan, de mivel tartalékuk nem volt, melyre támaszkodjanak, azért egy másik, rendben jövő ellenséges osztály visszakergette őket, bár ezt többszörös számuknál fogva megehették, ha rendben lettek volna. Ezután, mint a magyar mondja, még a Herkó páter sem vihette volna őket többé előre, sőt örülni kellett, hogy nagyjában némi rendet alkotni s a vonalokat vissza lehetett állítani. Alig kezdődtek meg e rohamok, midőn az ellenség tartalékhadteste a térre érkezett, Besenova alatt állást vett, s jobb szárnyunkat nehéz ágyúival lövöldözni kezdette. E lövések valódilag mi kárt sem okoztak; de már