Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 347 — ők is megkezdek ezt, de mindez mégis némi rendben történt mindaddig, mig csak napalkonyodtakor egy szerencsétlen ürgolyó le nem esett s nem pattogott szét egy gyalog zászlóalj között; s midőn néhány ilyen a lovasságot is köszönté, ekkor az egész rendetlenségbe jött s már-már futás lett volna vége, ha közbe nem jön a sötétség, s ha az ellenség mozdulatait félbe nem szakitja. Szőreg háta mögött lovasságunk egy része föltartóztatott, s aztán a többi is csoportba gyűlt s mind Bébának tartott, az ellenségtől nemcsak nem üldöztetvén, sőt még nem is követtetvén. Némely gyalogsági csapat s e táborban késedelmezni szerető podgyász-ügyelők s oldaljárók a közeledő ágyuropogástól s a falun keresztülfutóktól megrettentetvén, az előttük levő utat választották, mely egyenesen Makónak vezetett. Makónál azonban az ottani magyar őrség szintén visszanyomattatván az ellenségtől, azért csak nagy kerülettel érhették el a sereget Besenyőn. Bár a tűz az ütközet alatt élénk s erős volt s bár az két s fél napig tartott, a veszteség mégsem volt nagy. A magyarok töltés által voltak fedve, melyek a golyókat felfogák, s igy a nagyobb ivben repülők leginkább a hátul álló társzekerekben s lovakban tettek kárt. Ha veszteségünket kétszázra teszem holtak és sebesültekben, inkább többet mondok, mintsem keveset. Az ellenség vesztesége mennyi lehetett ? nem tudom; ő többet szenvedhetett , mivel jobban volt kitéve a tűznek. Rohamok — egy pár szerencsétlen próba után — nem voltak, mivel az ellenségnek nyilt téren s a kukoricásokon kelletvén előrenyomulnia, — hol iszonyú veszteségnek tette volna ki magát, — azért ildomosán az ágyulövések hatásán túl képezte oszlopait, s igy midőn a hátrálás a jobb szárnyon s utána a középen megkezdődött, ekkor csak az osztrák vadászok vettek hosszú lövéseikkel némely áldozatot. A