Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)
— 328 — Szerbiában, a rác lázadás tápláléka székhelyén nem késtünk felvilágosítást nyújtani, hol nézeteink méltánylásra találtak. A békülés egy pillanatát sem szalasztók el, s következménye mégis csak az volt: hogy mig győztünk, ajánlataink tetszettek; midőn veszteni kezdénk, feltételeinkre, ajánlatainkra kitérőleg, elhalasztólag válaszoltak; szóval legőszintébb, legbecsületesebb eljárásaink rendszerint csalfasággal, sőt árulással találkoztak. „A mig az ország függetlenségének s polgári szabadságának biztosítását siettetni egyrészről, másrészről addig a kegyetlenségek meggátolása által a szelid humanismusnak uralkodását helyre állítani igyekeztünk elannyira, hogy forradalmunk dicsősége: a szelid és békés fejlődés, az embertelen terrorismus vérnyomai által meg ne fertőztessék. A pontok pedig ugy voltának szerkesztve, hogy többet adnunk az állam egységének feláldozása nélkül nem lehetett, kevesebbet adni pedig kielégítőnek nem tartottuk ; ugy voltak szerkesztve, hogy hasonló jogokat egy ország sem ad a határain belül fekvő nemzetiségeknek, stb. — Ezeknek még sikere ugyan nem volt, de remélhető, hogy leend. „Harmadik óhajtás az, hogy a nemzet függetlenségét Európa ismerje el, mit Európa jelen politikai állásában remélni fölötte nehéz; hanem azon tudat által, hogy Európa népei rokonszenvét bírjuk, egyelőre jobb időkig vigasztalást nyújt. Végül azzal rekeszté be, hogy „hiszi, miszerint hazánk már annyi török- és tatár-pusztitást kiállván, — ezen ujabbat is ki fogja állani." E beszéd átalános bámulást okozott, s bár a szónoklat rhetorikai mestermű volt, a kíváncsiságot ki nem elégítette, minek következtében a tudós Hunfalvy Pál azon óhajtást nyilvánította, hogy a kormány a külföldi udvarokkal folytatott levelezéseit terjeszsze a ház elé, s