Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 313 — Görgey vei szintén ugy teend, mint Cegléden tett Mészáros és Dembinszky vei, kiket a sereg előtt compromittált. Öt is, mint azokat. Erre Saphir azt mondaná: „Auch gut.a) „így bizony, csak igy lehet véleményem szerint a sok mindenféle személyes súrlódásokat kikerülni s nem lesz kérdés Mészáros, Dembinszky, Perczel és Görgey között, hanem barátságosan intézem az irányegységet, s aztán gonddal leszek, hogy mindenfelé harmonice működjetek a kezetek alatti seregekkel, s a muszkát megverjétek szépecskén. Minden más mód nem ment meg a súrlódásoktól. S az, hogy a kormányzó rendelkezik az irány felett, senkiben susceptibilitást nem okoz stb. Áldjon Isten, stb. Kossuth." (Jegyzet. Volnának még erre is észrevételeim, hanem elhallgatom azokat. Mit itélt Kossúth maga, midőn ezt irta, — mit Görgey, midőn olvasta, s mit itélend az olvasó valamikor? nem tudom; e sorok irója a dolgot oly egyszerűen adta elő, a mint felfogta. Ezzel jegyzetét bevégzi s elbeszélését folytatja.) Kérdezem már most: ily elemekkel, ily ingadozó kormány nyal , ily ujjathuzó vezénylőkkel, (kivévén a kiveendőket,) kik közül majd mindenik azt hivé, hogy bizony csak ő képes az ügyet kivinni, s mivel ezt gondolta, tehát a szerint cselekedett is; — kérdezem: hogy a két ellenséggel szemben, midőn a hazai intelligentia már lehangolódott, midőn a sereg demoralizálódni kezdett, vájjon mi jót lehetett várni? Azt, a mi bekövetkezett, s a minek végéhez már közeledünk. Hanem elébb még felhozzuk a máshol történteket. Bem utasíttatását, helyesebben: feladatát olvastuk. Láttuk azt is, hogy legjobb szándoka dacára, — mely eleven képzeleténél fogva olyas arany-gyapjus Argonautaféle merényeket szeretett, — feladatához nem foghatott,