Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 286 — fővezér 3000 lovas lekiildését sürgette, ha azok elmenetele lehetségessé válnék, és pedig úgy rendelte, hogy azok Paksnak indíttassanak, hol rajok egy hajóhíd fog várakozni. Midőn ezek közül egysem teljesíttetett s midőn az ellenséges seregek mindinkább közeledni látszottak, Pesten egy zászlóaljon és 600 vadászon kivül még csak egy ágyu­telep sem létezett, sőt a nemzetőrségi lovasságon kivül, — melyből húsz lovast is alig lehete kiállítani, — csak har­minc lovas lengyel létezett, kik a Duna jobb partján Komárom felé, s a bal parton Gödöllőig cirkáltak. Erre Perez el felhivatott, •— mivel előtte ellenség nem állott, Budapest pedig védelem nélkül volt, — h°gy Ceglédről a vaspályára küldjön egy ágyútelepet, melylyel Budát legalább egy száguldozó ellenséges csapat meglepetésétől óvni lehessen. Perez el régi dacosságába visszaesvén, ágyúkat nem küldött, sőt nem is felelt s igy nem volt mit tenni, mint a lánchíd talaját kirakatni s Budát odahagyni, mivel az ellenség közeledése már jelentetett. Alig volt a lánchíd kiszedve, e sorok irója Dem­binszky vei július 9-kén Pestet elhagyá s Görgeyt mindenről tudósitá. Végre felhivá Görgeyt azon haza nevében, melyet ő — mint mondá — oly hőn szeret, je­lentse ki egyenesen, akar-e a kormány parancsolatának hódolni vagy nem? hogy nyilatkozata szerint lehessen rendelkezni; mivel ha seregére számolni nem lehet, akkor a hadi tervet meg kellene változtatni. „A haza veszélyben van, — szólt tovább a felhívás, — s a veszély vonakodása által növekedett; ha tehát a veszély elmellőz és éhez ő is akar járulni, — a komáromi őrségen kivül minden mozgatható katonaságával a Duna bal partján lefelé indulni annálinkább el ne mulaszsza, mivel különben álló hidat sehol sem talál. Menete elé nem fognak akadályok gördülni, mivel 8-án az orosz elővéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom