Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 272 Paskievics túlnyomó hadi erejével, — ellene levén az orosz beavatkozásnak s csak akarata ellen kényszerülvén engedelmeskedni, — nem igen sietett, bár biztosan tudhatta, hogy sem eló'tte, sem a Tisza bal partján nem létezik erő, mely őt előnyomnlásában hátráltathatná, s azt is tudhatta, hogy a magyar seregrészek oly távol állanak egymástól, mikép azok végképeni eltűnése csak akaratától függ. 0 azonban megelégedett azzal, hogy Magyarhonban helyet foglalt el s azt biztosította, s aztán csak annyit tett, mennyit a külszín illendősége megkívánt. Sajnálom, hogy az „Esquisseu Írójának itt is ellent kell mondanom, ki bár részünkre szerencsétlen, de mégis • több apróbb verekedésről tesz említést. Bár igy lett volna! mert akkor Dembinszky távozását kevésbbé kellene sajnálni; de tíz nap alatt egyetlen csetepatén kívül, Eperjestől kezdve egész Arokszállásig a hon e fontos részét minden ellenkezés nélkül az ellenség birtokába engedték jutni! Az orosz sereg tehát Paskievics főhadi szállásával együtt a hó végén Kassán vagy Miskolcon volt, s a környéket csak kozákjaival barangoltatta be. Az orosz seregtől nem nagy távolságra, Marmarosban Kazinczy újoncozott s egy kis hadosztályt alakított , melynek feladatául tüzetett a vereckei bejárás felvigyázata. A Munkács körülötti tájakon újoncozott tartalékok mind alája rendeltettek, melyek összevéve a 12 ezret alig haladták meg. Volt még egy bátor, derék katonánk, Knézics, ki horvát eredete dacára forradalmunk elején a 34-dik gyalog sorezred 3-dik zászlóaljában, Magyarhonban létezett. Ez minden csatánkban derekasan vett részt, s érdemei Őt tábornokságra emelték. Most miért, miért nem? Görgey kegyéből kiesett, s ez is Pestre jött.