Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 216 — A kormány június elsején költözött el. E sorok írója a ínezőhegyesi ménest s a nagyváradi hadi szertárt ment meglátogatni, örülvén, hogy Debrecent porával, mulató erdejével s többi kéjeivel oda hagyhatta. — Hevesből Pest vaspálya-vonalához közeledvén, ezen átmenni szabad nem volt, mivel az uj kormányzó az elébe ment küldöttséggel s az őt követő kísérettel váratott, hogy diszmenettel vonuljon be Pestre. Azonban a kormányzó szerencsémre nemsokára elrepült mellettem s én szállásomra hajtatván, polgári ruhában tolakodtam az utcára, hogy szemléljem az ünnepélyt. Az utcákon sok ember, az ablakokban sok nő volt; az erkélyek és ablakok feldíszítve; a lakosság nagy része az indóháztól egész a Szép-utcáig hemzsegett, hol Kossuth ideiglenesen lakott. A mint észrevehetém, az érzelem nyilatkozata s a részvét inkább az alsóbbfokozatúak, s nem a felső rétegek által volt képviselve, — gég éj őket pedig azok sem igen fárasztották, „éljenek" nem igen voltak bőven, s az egész fogadás nem bírt azon hevítő és ihletett jelleggel, melylyel az első magyar minisztérium Pestre jöttekor tiszteltetett, mikor az ember a megsiketülésnek volt kitéve. Azonban akármilyen volt is a nép érzelme, az ün-. nepély szép színben mutatkozott. A kormányzó nejével, s velők szemközt két tábornokkal, négyülésu hintóba vala betömve. Halvány szinökről nem tudhatá az ember: vájjon örülnek-e a jelennek, vagy bánkódnak fölötte? Hanem a szemeken látható vala, hogy a férfi munkálatának apotheosisét üli, s hogy a nő nem tudja megfogni, mikép került e megtiszteltetéshez. A kisérő tábornokok s más hivatalnokok, nem tudom, mit gondolhattak; hanem azt tudom, hogyha szavazás alá kerül azon kérdés: vájjon legyen-e díszmenet vagy ne? —